A nevem Earl - Season 1 Episode 1
A nevem Earl - Season 1 Episode 1 - Vígjáték Most játszottak 26:14. story about A bevezető részben Earl elmeséli, hogyan ismerkedett meg Joy-jal (aki leitatta, majd Las Vegasban elvetette magát Earllel, hogy a születendő gyerekének legyen apja), és miként élte bűnös életét. Earl Joy 2 gyermekét is nevelte, de egyiknek se ő az apja. Amikor épp nyer 100 000 dollárt kaparós sorsjegyen akkor elgázolják, és a szél elfújja a sorsjegyet. A kórházban Joy is rászedi, amikor aláírat vele egy válási papírt, majd bejelenti, hogy összeházasodik Darnell-lel, akiről kiderül, hogy ő Earl Jr. apja. Később a TV-t nézve meghall egy mondatot, ami megváltoztatja gondolkodásmódját: „jó dolgokat teszel és jó dolgok történnek veled, rosszakat teszel, és kísérteni fognak.” Ez volt a karma. Earl listát ír rossz cselekedetiről. Kikerülése után nyomban hozzá is kezd az egyszerűbbek végrehajtásához: "Folyton szemeteltem". Szemétszedés közben a szél odafújja főszereplőnkhöz a korábban elvesztett sorsjegyet. Később egy újabb rossz tettét javítaná ki. Általános iskolában egyik társát állandóan piszkálta, és rajta próbál segíteni.
felszabadított: Sep 20, 2005
Runtime: 26:14
Műfaj: Vígjáték
Csillag: Jason Lee, Ethan Suplee, Jaime Pressly, Nadine Velazquez, Eddie Steeples
Networks: NBC
- 1. A karma és a lista2005-09-20
- 2. Leszokom a cigiről2005-09-27
- 3. Randy touchdownja2005-10-04
- 4. Eljátszottam a halálomat2005-10-11
- 5. Earl tanár úr2005-10-18
- 6. Eltörtem Joy szobrocskáját2005-11-01
- 7. Sört loptam egy golfozótól2005-11-08
- 8. Joy esküvője2005-11-15
- 9. Apa elvesztette a választást2005-11-22
- 10. Karácsonyi füllentések2005-12-06
- 11. Ég a pajta2006-01-05
- 12. Ó Karma, merre visz az utad?2006-01-12
- 13. Kocsilopás2006-01-19
- 14. Majmok az űrben2006-01-26
- 15. Az élet értelme2006-02-02
- 16. A professzor2006-02-09
- 17. Nem fizettem adót2006-03-02
- 18. Apa kocsija2006-03-16
- 20. A mumus2006-03-30
- 21. Fogatlan Jessie2006-04-06
- 22. Elloptam egy jelvényt2006-04-27
- 23. A sörét2006-05-04
- 24. Az egyes2006-05-11